mimma

  Mimma első szünidei hetén nem kellett dolgoznom, szerencsére. Anyának viszont kellett, sajnos. Mivel hatalmas kánikula köszöntött épp ránk, a mamával együtt elmentünk a Balcsira nyaralni. Fura volt így hármasban, mert már rég nem töltöttem ennyi időt anya nélkül, sőt. A papának is dolgoznia kellett, úgyhogy szegény mama is a párja nélkül volt napokat. Összességében jól éreztük magunkat. Fürödtünk naponta többször is, lementünk játszóterezni, játszottunk otthon is. A mama mindig főzött finomakat. Egyik nap átmentünk a központba, hogy a nagy strandon, ami a kisebb, és silányabb, mint a mi kis strandunk találkozzunk a Borival és Lizával, hogy együtt pancsoljanak a csajok. Közben a Tatiék is elviselhetetlen kezdték érezni a kánikulát az otthonukban, de Sógorbandrisnak is dolgoznia kellett, így ők is csak csonka családdal jöttek le hozzánk. Ügyesen megoldotta a Tati, hogy a három kiskrapekkal leutazzon vonattal a Balcsira. Mi eléjük mentünk az állomásra, és hazavittük őket. Aznap délután megjött a papa is és hozta magával anyát. Mind ketten szabadságra jöttek, mert nem bírták a hőséget, és mert rettentően hiányoztunk nekik. Így viszont a csonka családokból hirtelen túl nagycsalád is lett, bár szegény sógorbandris még nem tudott megszabadulni a munkarengetegből. A gyerekek olyanok voltak, amilyenek lenni szoktak: aranyosak, hisztisek, zsiványok. Egymást túllicitálva igyekeztek merészebbnél merészebb marhaságokat kitalálni és véghez vinni. Egyik kedvenc rosszalkodásuk, hogy viccesnek találják a KAKI szót és minden dalba, versbe belemondják, és azon kuncognak. A másik problémát még avval okozták, hogy együtt evés közben, együtt nem esznek, illetve együtt rosszalkodnak, kiabálnak a kis asztalnál, miközben nem bírnak nyugodtan megülni az asztalnál. Bár ez leginkább csak a mi kis mimmánkra volt jellemző, mert a Bajniék már hozzászoktak az együtt evéshez. Nagyon élvezték egymás társaságát a gyerekek a hét hátralevő részében, annak ellenére, hogy azért néha- néha összevesztek egy kicsikét. Szombaton megjött végre a fiúk apukája is, de őt éppen ágynak ejtette valami fránya betegség, amivel el is kellett menniük az ügyeletre. Sajnos vasárnap már nem tudtunk maradni, mert otthon is készülődnünk kellett a közelgő munkahétre.  Még gyorsan csaptunk egy grill partit ebédre, és mi hazajöttünk. Másnap míg anya takarított, mosott és vasalt, mi elmentünk a szomszédbazsival a vásárba. Mancika lovagolni akart persze, de még a pónizás előtt körbefutottuk a bolhapiacot is. Jól tettük, mert potom pénzért találtunk egy nagyon jó állapotú biciklit a Mankának, ami pont nagyobb eggyel, mint a meglévők, amiket kezd kinőni. Az Éva mamánál ebédeltünk,. majd együtt elmentünk a városi strandra, ahol mindannyian nagyon jól éreztük magunkat.  A következő héten nekem még mindig nem kellett dolgoznom, otthon tudtam maradni a Mimmussal. Voltunk kettesben is a strandon, de miután a gyerekmedencében elvágta a csempe a talpát, már nem tetszett neki annyira. Később azért voltunk még anyával és a mamáékkal is strandozni. Mimma már nem szereti a gyerekmedencét. Úszógumival, karúszóval jött velünk a nagy élményfürdőbe. Állandóan dobálni kell, és állandóan a vízbe mártja a kis arcocskáját. Ezt még a fürdőkádban sajátította el egyik este a szigorú jelenlétem mellett. azóta persze már elő kellett keresnünk neki egy úszószemüveget is. Nagy fejlődés továbbá, hogy már le mer csúsznia nagyobb csúszdákon is. Először csak velem kézen fogva, azon, ahol több pálya van egymás mellett, később teljesen egyedül is, és akár a barlangcsúszdán is.

 Május utolsó vasárnapja a hivatalos gyereknap, de az óvodában május egész utolsó hetét kinevezték gyerekhétnek. Szerencsére Mimmuska pont kigyógyult a bégetésből, és már csak elvétve lehetett találni rajta egy-két leszáradt pöttyöt. Már nagyon várta, hogy oviba mehessen és találkozhasson a barátnőivel. A hétfői Hangolda nevű program sajnos az előadó betegsége miatt elmaradt. A keddi családi sportnap viszont az eső miatt az óvoda épületében került megrendezésre. Sajnos nem sok szülő tudott elmenni rá, de azért akik ott voltunk, nagyon jót mulattunk a gyerekekkel. Volt papírkukac keresés az egyik csoportban, papírróka keresés a másikban, a harmadikban hulla-hopp karikákban kellett helyett foglalni, majd kötélhúzás, és székfoglalás tarkította a programokat ezen a borús, esős napon. Szerdán a Nem félünk a farkastól című, a három kismalacról szóló bábelőadást nézhették meg a gyerekek. Mimma egész este énekelte is, hogy "-Nem félünk a farkastól, nem bánt az, csak megkóstol!"'. Csütörtökön aztán az egész óvoda felkerekedett és a közeli Katica- tanyára mentek kirándulni. Már előre izgultunk, hogy alkalmas lesz- e az időjárás erre a kirándulásra, végül az lett. Anyával izgulhattunk, hogy épségben érjenek majd oda és haza is! Két szakadt, öreg busz jött a gyerekekért. Megvártam míg felszállnak, majd délután eléjük mentem. Mindenki nagyon fáradtan szált le a buszról. Mimma még üldögélt az oviban vagy fél órát, mire elindultunk anya elé. Mivel csak nem sokat evett napközben, hiába csomagoltunk neki, még megette a csokijait, és a többieket is megkínálta. közben eszébe jutott, hogy a kedvenc kekszeit az egyik kislány ette meg előle. Az óvónéni, mondta, hogy az a kislány mindenkijét ennivalóját felfalta, csak a sajátjához nem nyúlt. A tanyán megnézték az állatokat, mászókáztak, futkároztak, a favárat is bejárták, és mikor eleredt az eső, a beltéri játszótéren múlatták az időt. Mancika a kirándulást követően igencsak fáradt volt, hamar el is aludt.

Pénteken rendőrök mentek kutyás bemutatót tartani az oviba. Mimmus nem sokat mesélt róla, csak hogy meg lehetett simogatni a kutyákat, akik nagyon okosak voltak mert szót fogadtak a rendőröknek.

Hétvégén a nagyszüleitől apróságokat és csokoládékat kapott a Manka gyereknapra, mitőlünk meg azt, hogy lesétáltunk a fő utcára, ahol végig csemegéztük a programokat. beültünk a moziba Bogyó és Babócát nézni, de a Mimmát nem érdekelte nagyon, már kívülről fújta. Inkább a felhajthatós széknek örült. Azzal játszott, hogy úgy csukta fel, hogy benne ült. Hamar ott hagytuk a vetítést, és miután megnéztük a homokozót, a horgászót, a krétás táblát, a kirakót, és egyikkel sem játszottunk, Mimma lufiért és színezőért állt sorba. A lufi, amit kapott szétdurrant, még egyet kellet kérnünk. Onyával lementek délután megint megnézni mi újság a  városunk fesztiváljának utolsó napján. Valami folklór szerű koncert volt, amire lelkesen táncoltak egyet, majd elénk jöttek a focimeccsre. Mimmus leült a két nagyapja közé a sorba, és kiabált a csapatnak, hogy hajrá! Közben persze kérdezgetett, hogy: " - hogyan mentek be a focisták oda?", "-miért futkároznak?", "-hol a labda?", na és miután elmondtam, hogy melyik színben játszanak a mi játékosaink, melyikben az ellenségeink, a citromsárgákról érdeklődött, ők voltak a játékvezetők. Otthon aztán még nagyobb lelkesedéssel üvöltözte a csapat nevét, majd bejelentette, amit a Boribontól tanulhatott, hogy: " Ha nagy leszek, én is focista leszek!".

   Mimmuskán a vasárnapi esti fürdőzés közben különös piros pontokat fedeztem fel. Nem gondolkodtam rajta, mi lehet, mert pénteken beszélték mellettem az oviban a másik csoport óvónénije és egy anyuka, hogy az ő csoportjukból bizony már ketten is bárányhimlősek. megmértük gyorsan Mimmus lázát. Szerencsére csak hőemelkedése volt. Megbeszéltük vele, hogy ne vakarózzon, inkább szóljon, ha viszket valamije, és lefektettük aludni. Másnap elvittem orvoshoz, aki bárányhimlő gyanújával óvodától, és emberektől való távolmaradást javasolt bizonytalan ideig. Szegény Mancikát ez viselte meg legjobban az egész betegsége alatt: nem mehetett oviba, nem játszhatott délutánonként a Dojkával a parkban, se az Árcival a folyosón, se senkivel, csak velünk a négy fal között. Otthon sokat tévéztünk, kirakóztunk, legóztunk, társasoztunbk, memória játékoztunk, de az idő sajnos elég lassan ment. Csütörtökön kellett visszamennünk a doktorbácsihoz, aki akkor már hivatalosan is megállapította a bárányhimlő jelenlétét Mimmuson. Következő keddre várt vissza bennünket. Addig sem történt semmi egyéb. Egy két pöttyel minden nap több lett a kis testén szegénynek. Mentolos hintőporral és valami kikevert fertőtlenítőkrémmel kentük minden este, hogy ne viszkessen neki. Ügyes kiscsaj volt, nem vakarta el egyik bibijét sem. Mikor visszamentünk a dokibácsihoz, azt javasolta, hogy bár már akár mehetne is oviba, azért, ha nem okoz nagy problémát, inkább maradjunk még otthon a héten! Otthon maradtunk hát. Sajnos délutánonként nem tudtam a Mancival lenni, a mama vigyázott rá. Állandóan ovisat meg bölcsiset kellett vele játszania, és nem igazán tudta alvásra bírni. Otthon aztán az erkélyen buborékot fújtunk, patronos pisztollyal lövöldöztünk ("lelöftelek") minden nap. 

  A Laulau anyukája mesélte később, hogy a kislánya azt mondta neki, hogy képzelje el a Mimma nem ment oviba, mert BÁRÁNYFELHŐS lett.

 Mama születésnapján nem volt óvodai nyitva tartás. Délelőtt még ráérte, én vigyáztam a Mancikára. Ébredés után megreggeliztünk, felöltöztünk, összeszedtük magunkat és elindultunk megköszönteni a nagymamát. Mimmuska még előtte rajzolt egy csodaszép szivecskét, és abba egy virágot, hogy ezzel szerezzen örömet a maminak. A biciklijén ült, úgy húztam egészen a nagyszülők házáig. Ahogy odaértünk, Mimma elénekelte a Boldog Születésnapot című Halász Judit dalt és átadta a remekművét, aminek nagyon örült a mamika. A papával azt találta ki a mama, hogy a közelgő nyárias hétvégét az egész családdal együtt a Balatonon töltsük, hogy a gyerekek tudjanak sokat- sokat levegőzni. A terveik közt szerepelt még, hogy szombaton bogrács gulyás ebéddel ünnepelünk. Hogy mindezt zökkenőmentesen kivitelezhessük, ők már pénteken, azaz a mama tényleges szülinapján elutaztak, hogy rendbe tegyék a kertet, és nyaralót. Mivel ők útra keltek, nekünk sem volt maradásunk, elindultunk hát a parkba játszóterezni, majd onnan tovább az egyik önkiszolgáló grill étterembe ebédelni. A parkban nem volt igazából egy játszótársa sem a Mancinak, azaz az egyik ovis társa ott volt, de nem nagyon foglalkoztak egymással. Manka kicsit szomorkásan unta is a parkozást, így nem volt nehéz rábeszélnem, hogy induljunk tovább sorban állni az ebédért. Jól időzítettünk, mert a sorban állás közben megérkezett anya is. Kicsit sok ebédet rendeltünk, nem is tudtuk a helyszínen elfogyasztani mindet, de nem okozott problémát, mert legalább jutott nekem vacsorára való. Ebéd után, haza felé még egy kicsit parkoztunk, de sajnos hamar abba kellett hagyni a napfürdőzésben való játszadozást, mert nekem sietnem kellett dolgozni, és még előtte a Mankát és az Éva mamáékat is haza kellett szállítanom, hogy délután együtt lehessenek a játszóterükön. miközben én keményen dolgoztam, anya munkaideje lejárt, és eltudott menni a Mancikáért. Közben a Zoliék elhívták őket pizzázni a város főterére, ami igen közel van a munkahelyemhez. A gyerekek tésztát ettek, a szülők pizzáztak. Közben a kiscsajok ki- berohangáltak a teraszról a szökőkutakhoz. Mimma nyakig vizes lett. A kora esti vacsora után a lányok jégkrémért mentek a közeli kisboltba, mert fagyit még nem lehetett venni a közeli presszóban. Míg a pénztárnál várták, hogy fizethessenek, Manka leszédült a lépcsőn, de szerenajd az egész csapat meglátogatott engem munka közben, és hoztak nekem finom pizza maradékokat vacsorára. A haza indulásuk kész gyötrelem volt, Mimmus és Ezti is igen nyűgösek voltak már. Ahogy hazaértek, anya majdnem szívszél ütést kapott, azt hitte betörtek hozzánk, pedig csak én és a Mimma voltunk igen rendetlenek, és elfelejtettünk elrámolni  rendesen magunk után reggel, mielőtt útnak indultunk volna.

   Másnap reggel Mimma már nagyon izgult, alig várta, hogy a Balcsin legyünk már, és mihamarább találkozhasson a fiú unokatestvéreivel. Amint elindultunk a cukrászdába, már kitört a pánik Mimmusnál, és kérte, hogy mivel ő nem akar cukrászdába menni, előbb vigyük őt el a mamáékhoz a Balatonra, mi meg utána menjünk csak anyával a tortáért. De mi, gonosz szülök nem tudtuk ezen kívánságát teljesíteni. Viszont, ahogy a cukiba értünk, már nem is bánta Mancika. Egy gombóc vanília fagyival már vidámabban jött velünk az alig egy órás utazásra. Ahogy odaérkeztünk, már nagy volt az öröme, pedig a fiúkra még egy kicsit várnia kellett. nem sokára megjöttek a Tatiék is. Bár a fiúk éppen csak ébredeztek a nagy utazásuk alatti alvásukból, hamarosan el is kezdtek zsiványkodni Mimmával a napsütötte teraszon. Közben a papa az udvaron főzte bográcsban az ünnepi babgulyást, a mama meg a hűvös konyhában nyújtotta a lángosokat. Ebéd után mindannyian felköszöntöttük a mamát. Behoztuk neki a meglepetés tortát és a gyerekekkel elénekeltük a Boldog Születésnapot c. dalt, amit közben a hangszóró is zengett, és a mama a gyerekekkel táncolt rá. Nagyon aranyos kis ünneplés volt ez. Mindenki evett egy- egy szelet tortát, és folytatódott a rosszalkodás. lementünk a partra, megnézni, mi változott, mióta nem voltunk. Sajnos nem sok minden. Kinőtt a méteres gaz mindenhol. Az önkormányzat még semmit nem tett a befizette adónkért cserébe. Még a stéget sem rakták be a vízbe. Minket ez nem tántorított el attól, hogy egy picit bemerészkedjünk a vízbe. Csak a lábunkat mertük belemártani. A Mancin ugyan fürdőruha volt, őt nem nagyon zavarta, ha beleguggolt véletlen a vízbe, de a kisfiúkon nem pancsolásra alkalmas ruházat volt. Leginkább a Benike feneke bánta ezt, de a nagy napsütésben az ő gatyója is hamarosan megszáradt. Később még egyszer lesétáltunk a partra játszani. Én ekkor már neki iramodtam megmártózni a nem is olyan hideg vízbe, de a többiek egyáltalán nem jöttek már a tó közelébe sem. Mimmus a hazafelé bicajozás közben, a lejtő végén kontra fékezéssel igyekezett megállni. Sajnos még nem volt kellően felkészülve rá, hogy a hátsókerék fékezése murvás talajon nagyobb felkészültséget igényelt volna. Két nagy bibit szerzett az alkarjaira. Kicsit sírdogált emiatt, de szerencsére, hamar túl tette magát rajta. 

  A vasárnap is hasonlóan múlt el a Balcsin. A gyerekek sokat játszottak, zsiványkodtak, és már össze is vesztek. Az Anrász elment boltba, vitte magával a gyerkőcöket is. Én gyorsan utánuk igyekeztem, hogy segítsek a három kis kópéra felügyelni. Még szerencse, hogy így tettem. Mikor utolértem őket a kislányunk épp a síneken feküdt a bicajával és nem tudott felállni, de hiába kiabált, nem figyelt rá senki. gyorsan felkaptam  hónaaljánál fogva, és tovább siettünk a boltba, majd a játszótérre. Ebéd után befeküdtünk a sötét szobába, és aludtunk egy órácskát a Mimmussal. Arra ébredtünk fel, hogy megérkeztek a Cunikáék is. Kiültünk a kertbe lángost enni és beszélgetni, majd lesétáltunk a partra. Ismét belebújtam a most már jóval hidegebbnek tűnő vízbe. Ahogy jöttem kifelé, azt vettem észre hogy a Mancika is nyakig lubickol a tóban. Hamarosan haza kellett indulnunk, mert nekem másnap ismét dolgoznom kellett. Otthon aztán Mimma is én is orrfújással és köhécseléssel fejeztük be a csodaszép családi hétvégét.  

 "- Ábáá, mennyit kell még aludnunk?" -Húsvétig? Hatot." Vagy éppen ötöt, majd négyet válaszoltam rá, és minden este a kérdések után megbeszéltük a napokat, hogy hogyan követik egymást. Az utolsó pár napban húsvét előtt, már nem is kérdezte, hanem maga mondta hogy még hány nap és hogy milyen nevű napok vannak a Bajniék, azaz a Beniék és Domikájék érkezéséig. Nagyon várta őket. Közben, hogy türelmetlenségét enyhítse, mindennap nagyon sokat parkoztunk az ovistársaival, és mikor elkezdett rossz fát tenni a tűzre, igaz még így is nehezen, de sikerült az unokatestvéreitől való eltiltás rémével rendre bírnunk.

  A tavaszi szünetre megérkezett az eső. És megmutatta idén még nem látott bolondos arcát is a szeszélyes április. Az ablakon kinézve azt hittük, hogy jó idő van. Hatalmasat csalódtunk a piacról hazafelé bicajjal indulván, hogy nem elég, hogy igen hideg van, de még az eső is eleredt. Mimmus a piacon mindenhol a kisnyulakat kereste, simogatta. Miután régi, boltos bácsi barátunktól még a hatalmas bevásárlásunk után is alig birtam elcsalni a Mancit, vetetett magának egy nyalókát, amit a piacozás végére el is fogyasztott.

  Péntek estére annyira lehűlt a levegő, hogy nem igen volt kedve senkinek játszóterezni, udvarozni. De valószínű, ha melegebb lett is volna, akkor is minden kislány az anyukájával főzte és festette volna tojásokat, ahogy Mimmus és oya is tették.

  A szombat már egész húsvétiasnak tűnt, hiszen végre megérkeztek az uncsitesók és szüleik a mammáékhoz. A szokásos rosszalkodások után a délutáni sziesztát az ünnep alkalmából a mammi tojásfestő programra váltotta, aminek nagyon örültek a gyerekek.

  Húsvét Vasárnap  a másik mammáékat látogattuk meg ebédidőben, hogy együtt legyen a család, Mimma is találkozzon az Ettikével is. Sajnos mégsem tudtunk velük ezen a napon találkozni. Viszont a Mancika  kapott egy igazi, élő kisnyuszit a Janibácsiéktól. Kölcsön. Onyával filmeztük izgatottan, hogy mit fog hozzá szólni, mikor meglátja, mit kapott. "-Ja, egy nyúl!" -mondta és hátat fordított neki, majd magára hagyta.

  Ezek után valamiért mégis úgy döntöttem, hogy, ha már a mammáék szomszédai ilyen aranyosak voltak, és gondoltak Mimmuskára , hát vigyük magunkkal az ajándék, kölcsön nyulat, és mutassuk meg a Bajniéknak, és a szomszédoknak is. A gyereknek tetszett, a szülőknek nem. Azt hitték viccesek, és mindenki azt kérdezte, hogy megtartjuk-e? Meg, hogy jó büdös lesz tőle a lakás. Én nem is vittem volna sehová az erkélyről, de onya annyira aggódott,hogy a hideg éjszakákon megfagyhat a Nyuszó Muszóka, hogy minden estére be kellett raknom a bejárati ajtó elé belülről. Nyúszó Muszó míg nálunk vendégeskedett, nagyon gyorsan nőtt, közben nagyon aktív volt az anyagcseréje. Ezért minden este ki kellett pucoljuk a fészekládikóját. Egyik este, miközben az udvaron levegőztettük a nyulunkat, megkértem a Mimmát, hogy segítsen a nyúlnak füvet szedni, azt mondta hogy nem segít, mert nem ő akarta az a nyulat hazahozni, hanem én.

  Húsvét Hétfőn korán keltek a csajok, mert tartottak tőle, hogy korán jönnek majd  a szomszéd fiúk locsolni, ahogy azt megígérték a szüleik. Végül egyáltalán nem jött más locsolni ánához és Mimmushoz, mint az uncsitesók, és az apukájuk. Viszont nekik nagyon örültek Mimmusék, és meg is hálálták egy-egy csokitojással. délután ettiék, hinta, biciklis bá)

  Keddtől már ismét volt óvodai ellátás, úgyhogy mehettek a zsivány palánták. A rövid tavaszi szünet utánra már lejárt a Dojka játszóterezéstől és parktól való eltiltása, így majdnem mindennap késő estig a Mancikával együtt lógtak, hol az ovi melletti retró-   játszótéren, hol pedig a parkban. Első nap még a Jijikével kezdte meg a dühöngést. Hintáztak azon a tákolmányon, ami már a mi gyerekkorunkban is veszélyesnek bizonyult. A három fém ülőkéből egy az, ami hintához méltó állapotban van. Az egyikről a legelső léc hiányzik, ezt egyik gyerek sem szereti, a másikról a "biztonsági" lánc, ebből viszont már minden gyerek kiesett legalább egyszer, csak Mimmuska nem. De ennek is eljött az ideje. Jijikét az anyukája lökte szélsebesen. A Mancikát meg az apukája. De persze nem volt elég, hogy egyforma tempóval himbálóznak, Manka többet akart. Lett is belőle baj, rendesen. Sikerült kilöknöm a feneke alól a hintát. a hátára zuhant, mint egy zsák, de sajnos a fejét is eléggé beütötte. Zokogott szegény keservesen, és patakokban folytak a könnyei. miután vigasztalgattam, megkértem, hogy menjen egyenesen a kitaposott fű vonalán pár lépést, és mondja meg hogy hívják, hány éves. Ezekkel nem volt prbléma. nem szédült, sőt gyorsan felpattant a biciklijére, és tekert pár kört is. Szerencsére tényleg nem lett semmi baja, de azért rendesen megijedtünk. Másik nap, mikor a Dójkával parkoztak sötétedésig, Mancika a Zenepavilon felé rohanva bukott orra a saját lábában. Ezt az esetet is sírás kísérte, de nem lett akkora következménye sem, mint az előzőnek. A Harmadik esetünk volt a legijesztőbb. Történt ugyanis, hogy Mimma a retró- játszótéren a többiekkel szeretett volna hintázni.Mondtam neki, hogy jó nagy ívben kerülje ki a mozgó hintákat, aminek túlságosan is eleget tett. Akkora ívet járt le, hogy a bokrok mögé került, és ahogy lépett volna ki a bokor mögül, pont jött egy bácsi kerékpárral. Még szerencse, hogy rákiabáltam a Mimmusra, hogy vigyázzon, mert a bácsi ezt meghallva, szerencsére tudott még fékezni, és így valójában nem ő ütötte el a kis hercegnőnket, hanem pont fordítva, Mimma rohant a biciklinek. Azért ettől csúnyán megijedt. Pont úgy viselkedett, mint a Bubu kutyánk kölyökkorában, mikor átment felette egy autó, csak nem pisilt be. Felpattant és összevissza kezdett szaladgálni míg el nem kaptam és kezdtem nyugtatni. 

  Most, mikor ezeket a sorokat írom, már bőven túl vagyunk ezeken az eseményeken, úgyhogy nyugodt szívvel leírhatom, hogy nem történt semmi más baleset sem azóta.

  Idén szerencsés időjárásnak örvendhettünk, a tél végi hatalmas hó áradat után hamar ránk köszöntött a ragyogó, rügyfakasztó napsütés.

  Míg itt volt az a rengeteg hó,szinte ki sem tudtunk menni a lakásból. Mimmus nagyon sokat rajzolt,és közben megtanult mackót rajzolni, teljesen egyedül tud már igazán aranyos, kedves kis macikát ábrázolni, igaz a kezeit néha lefelejti róla. Annyit azért hadd mondjak el, hogy sem én, sem onya nem tanítottuk neki különösebben. Van neki egy kis fajátéka, amiben három macit lehet átöltöztetni, azokról másolta, de nem az egyben, hanem emlékezetből!

  14-én este, fürdés közben, mint ahogyan az lenni szokott, neki álltunk énekelni. De milyen dalokat énekeljünk,karácsonyi nem jó, hiszen abszolút nem aktuális, húsvét meg még sokára lesz. Belekezdtem hát a Kossuth Lajos azt üzente c. nótába. Háromszor négyszer elénekeltem és hamarosan már a Mimma is énekelte velem, sőt, pár próba után már egyedül énekelte az első versszakot.

  Az 1848-49- as Forradalom és Szabadságharc Nemzeti ünnep rendezvényein még ugyan kicsit fújdogált a szél, de Mimmust ez nem zavarta egyáltalán. Sokkal inkább unta a rendezvényt, amiből szerény méretei miatt nem sok mindent látott. Felmászott ugyan az Etti után a Kossuth szobor talpazatára koszorúzás előtt, de onnan se láthattak semmit. Ha láttak volna se értettek volna, mást, mint hogy baromi sokan vannak, mindenhol zászlók lobognak és a sok ember között van egy- két huszár is, na és persze, rengeteg a hasonló unatkozó, rosszcsontkodáson fejét törő kisgyerek. Mancika a Tjombitásmáté játék puskáival lövöldözte hol az embereket, hol a madarakat. Majd hamarosan jobbnak éreztük, ha tovább igyekszünk megünnepelni a saját kis családi évfordulónkat. De sajnos nem sokáig tudtunk együtt lenni ezen az egész, hosszú hétvégén, mert nekem sokat kellett dolgoznom. Viszont ennek köszönhetően, egész héten ráértem, hogy én vigyem és hozzam is el az oviból a Mancikát.

  Most már minden reggel tudtunk a bicajommal menni, egyik reggel azonban mégis a kismotorján kellett húznom. Délutánonként a parkban élveztük a friss, üde napsugarak minden simogatását. Mimmuska persze hogy nagyon élvezte. Most leginkább a Dojkával barátkozott, de mindketten nagyon szeretnek rendezkedni, meg irányítani, ezért hosszú távon nem jönnek ki még olyan jól egymással, mint régebbi, bölcsődéikből hozott barátnőikkel.

  A hosszú hétvége után még hosszabb munka hét következett, de ezúttal, csak onyának. Mimma és én elmentük a Mammáékkal a Balatonra. Mancika indulás után a második utcában kérdezte meg, hogy ott vagyunk- e már, majd utána minden falu végén látni vélte a Badacsonyt. Mikor meg már tényleg láthatáron volt, abszolút nem találta, hiába mutattuk. Persze eléggé halványan látszódott csak a közeli fonyódi buckákhoz képest. Egész hamar odaértünk. Mancika már fürödni szeretett volna a tó vízében, de nem volt nehéz róla lebeszélnünk. Kinyitottuk a nyaralót, és gyorsan befűtöttünk egy kicsit, mert az igaz, hogy kinn már remek idő volt, de a ház, bizony igen csak kihűlt állapotban várt minket. A pappával nekiálltunk a teraszon a Mimmus futóbiciklivé operált járgányára visszaszerelni a pedálokat, és a láncot. Közben Mimmus a mammával lementek a partra körül nézni. Senkivel se találkoztak, így egy kevés játszóterezés után haza is jöttek. Mancika türelmetlenül várta, hogy elkészüljön a biciklije. Ahogy készen lett, egyből felpattant rá, és várta, hogy a pappa kimenjen vele az utcára, hogy megtanítsa hajtani a kerékpárt. Nem kellett sokat bíbelődni vele. Az első tíz kör erejéig még fogta a vállait a pappa, csak úgy mert tekerni, de szép lassan elengedte pár méterre, és láss csodát: nem borult fel. Hajtotta a pedált és haladt a bicajjal. Elindulni még nem sikrült neki, de ha kapott egy kis lendítő segítséget, simán tovább tudta hajtani magát. Mikor hazajöttünk a balcsiról, még otthon, a lakás előtt a gangon is kerekezett egy- két kört. Majd másnap már annyira jól ment neki, hogy el is tudott indulni. A közeli iskola teraszán cangáztattam. Lejött velünk a Gábóbácsi, meg az Ájci is. Mimmus büszkén ment fel- alá a pedálos biciklijével, és egyszer sem esett el, ezidáig. Falnak és árokba azonban többször navigálta már magát, de szerencsére még fék hiányában is meg tudott állni a megfelelő pillanatokban. Ezekután, minden nap vittem magammal az oviba a járgányt, mikor érte mentem, és mindennap edzett vele egy kicsit. Mindennap rém büszkén mutogatta  mindenkinek, hogy ő már tud pedálos biciklivel menni. Olyan aranyos, ahogy ez a kismanó hajtja a törpebiriglit, hogy az valami csuda. 

  Itt a tavasz, és az egész óvoda, és a környezetünkben mindenki beteg, folyik az orruk, fáj a torkuk, köhögnek, prüszkölnek, lázasak, de szerencsére Mimmának és nekem semmi bajom egyenlőre. Sajnos onya viszont kezd lebetegedni, reméljük azért megússza.

  A hétvégén volt onya gyerekkori barátnőjének a kislányának a második szülinapja, amire hatalmas gyerekzsúrt szerveztek, és amire minket is sok szeretettel vártak. Mi érkeztünk meg elsőknek, de hamarossan szállingóztak a többiek is. Mivel jóformán a vendégek közül senki se ismerte a másikat, ezért kezdetben eléggé feszélyezett volt a hangulat, de a Mimmus azért kapásból neki állt játszani az egyik hivatásos gyerekfelügyelővel. Egyetlen egy kisfiú volt a sok kiscsaj közt, de ez nem zavarta a piciket. Szépen okosan eljátszottak egymással és egymás nélkül. Tortáztak, sütiztek, sósperecet majszoltak. "Ettek, ittak, jót mulattak..." Jizácska "szülinapján".

  Az oviban mostanában a Vendejkata a legjobb barátnője Mancikának. Jijike sokat betegeskedik. Néha jó barátnője még a Kincső és a Hanna is. Sőt a verekedős Szűszeszti is megjavult már és sokat játszik a kis Mankánkkal. A Vendejkatával azt beszélték meg a minap, hogy BÁLNAHALÁSZATRA fognak menni, ahová sem áná, sem én nem mehetünk velünk. Kocsival mennek majd, onya kocsijával, és Mimma fog vezetni.

  Tegnap míg ánát vártuk a sétáló utcán Mimma nagyon elemében volt, örült a tavaszias időjárásnak későbbi naplementének. Szaladgálással kezdte, majd a Rippl-Rónai szobrot mászta meg, úgy, hogy majdnem ki kellett hívni a tűzoltókat, beragadt ugyanis a csizmájával együtt a lába a szamárfogaton ülő bácsi lábai közé. Gyorsan kimentettem és leparancsoltam a hideg szoborról, míg áná nem látja, hogy azon rosszalkodik. Ekkor eszébe jutott, hogy kiabál a galamboknak: "-Szia GALAAAMB!",  de csendre intettem, ezért inkább a holdnak kiabált:"-Szia HOOOOOOOOOOLD!", de ezért is rászoltam, úgyhogy megkért, hogy hozzak neki egy létrát, mert most fel akar menni a holdra.

  Mimmánál ez az egyedül elalvás, sajnos nem tartott tovább egy hétnél.

 A tavaszias télnek egyik csütörtökön kezdett vége lenni intenzív havazással. Péntek reggelre viszont még nem maradt meg belőle elegendő, hogy szánkóval tudjunk menni az óvodába. Szombat reggelre viszont annyi, de annyi lehullott az égből, hogy nem győztük Mimmussal ellapátolni. És csak szakadt a hó szüntelen. Annyira jó minőségű hó esett, hogy állítólag később szállítottak is belőle Etiópiába, hogy minek, azt nem tudom, minden esetre egyáltalán nem tapadt, így hóember építésére még egyenlőre alkalmatlannak bizonyult. Elmentünk hát délben a Teszkó- dombot kipróbálni, jól csúszik-e legalább ez a "kiváló minőségű" hó. Habár lehet, hogy jó lett volna, ha kicsúszkáljuk a felületét, de annyira nagy volt a szél, és a hófúvás, hogy két próba csúszás után tovább siettünk a nagymammához ebédelni. Vasárnapra kicsit alább hagyott a hózivatar és csak szállingózást lehetett tapasztalni, viszont a nap az gyönyörűen beragyogta a hóval frissen betakart tájat. A teszkó- dombján már sokan csúszkáltak, mire odaértünk, úgyhogy kiélhettük magunkat a Mimmussal, csúsztunk vagy harmincat, míg onya nem szólt telefonon ránk, hogy elkészült a rendrakással, mehetünk érte, hogy együtt átnézzünk a másik mammáékhoz ebédre. Este aztán tovább szakadt a hó és folytatta is egész héten erős levegőlehűléssel  fűszerezve míg átlagosan mindenhol el nem érte a 40 cm-t. Minden reggel, még a minusz húsz fokosban is, szánkón húztam Mancikát az oviig, majd onnan este hazafelé, de hóembert még mindig nem tudtunk építeni egész héten. Következő héten onya vitte és hozta haza kocsival a Bébikét, szánkózni nem igen tudtunk. Hétvégén azonban a Hajasbettyiékkel együtt elmentünk egy közeli, csodaszép panorámás, visszhangos, dimbes- dombos településre szánkázni. Mimmus nagyon élvezte a csúszkálást és nagyon sokat nevetett rajtunk, ahogy estünk- keltünk a szűsz hó frissen kicsúszott lankáin. Olyan nagyon odáig volt az élménytől, hogy este egyből el is aludt, és másnap már reggel a Kálival és a Battyivel szeretett volna ismét menni szánkózni. De nem mehetünk velük mindig mindenhova, ezért nélkülük mentünk csak a közeli Teszkó- dombra. Ebéd közben azonban felhívott a Bettyi, hogy ők ma is mennek, ha van kedvünk mehetnénk mi is a panorámás dombra. Volt, és ismét vidám élményeket gyűjthetett be a Mancika. Az elmúlt hétre már teljesen meguntuk a havat. Onya vitte kocsival Mancit oniba, és én mentem érte gyalog, de onya összeszedett minket kocsival. A hét elején még kereste a szánkót Mimmus, de hamar elfeledte, mire kocsiba szálltunk. Többször volt, hogy míg onyát vártuk, az óvoda udvarán lévő csúszda annyira száraz volt már, hogy Mancika vígan csúszkálhatott azon. Hétvégére megenyhült az idő. Még a híradó is bemondta, hogy úgy néz ki, megkezdődött a tavasz. Mi azonban ezt még nem merjük elhinni, de tény, hó a rengeteg hó és jégcsap rohamos olvadásba kezdett. 

 Mindeközben lezajlott az óvodai jelmezbál is, ahol Mimma az előzetes tervek, miszerint Nefelejcs Fifinek öltözik-, ellenére katicabogár lett, mert az Ettikétől örökölt az utolsó pillanatban egy szép katica jelmezt. Az oiban szinte minden kisfiú pókember volt, a lányok meg, mondanom sem kell: katicabogarak vagy Babócák. Mimma barátnői is mind azok voltak, kivévve a Jijikét aki "Bóbi"volt, nem, nem Bóbita, hanem Bambi.

  Legutóbbi kedves Mimma beszólás pedig az volt, hogy ha felnő, akkor ő is ott fog dolgozni ahol én, felveszi majd a kockás ingét, és egész nap a kulcsokat fogja rámolgatni.

 Mimmus beszélgetett az Ettikével onya szülinapi buliján, és megtudta, hogy az Etti bizony már egyedül alszik el. Na, innentől kezdve a mese olvasás után Mimmus minket is leküld, hogy ő bizoy inkább egyedül aludna el, mert mi nem hagyjuk aludni, ha ott legyeskedünk mellette.

   Áná szülinapi buliját már nagyon várta Mimmus, hiszen hivatalosa voltak rá a nagyszülőkön kívül az Ettiék is. Úgy volt, hogy ire felébred a Mancika délutáni alvásából már ott is lesznek a vendégek, de késtek bő másfél órát. Ezalatt a Manka akárcsak a Srekben a szaár, mikor azt kérdezgette, hogy oda értek-e már, vagy nyolcvanhatszor megkérdezte tíz percenként, hogy mikor jönnek már a vendégek. Amikor végre a Susiammáék megszólaltatták a kaputelefont, Mimmuska kitörő örömében hatalmas sikongatásba kezdett. Nem sokkal később megjöttek az Ettiék is az Émammáékkal, és együtt felköszöntöttük onyát. Sajnos a Tatiék nem jöttek el, mert ők messze laknak, és egyébként is egy hete már, a pappa születésnapján előre felköszöntötték ánát is. A lányok a gyors torta evés után az emeletre siettek játszani. Pár perc múlva a immus teljesen másik felöltőben mutatkozott a társaság előtt. Az Etttike, pont úgy ahogy a Mimmuska szokta a Bulibabáját, egész vágig a Mancikát rendezte. Első körben tehát átöltöztette. Késöbb pedig játszottak bölcsödéset, iskolásat és alvósat is. A vendégeknek sütöttünk pizzákat is, aminek ők nagyon örültek, de sajnos a kislányok csak éppen hogy tudomást vettek róla, pedig egy egész korong az ő ízlésüknek megfelelően lett tálalva. Mindenki nagyon szuperül érezte magát, de vasárnap lévén, hamar haza siettek, hogy indannyian kellően feltudjunk készülni a soron következő munkahétre.

   A pappa születésnapja alkalmából, eljöttek a hétvégére a Tatiék is, hogy az egész család együtt ünnepelhesse, köszönthesse az unokáira oly büszke nagypapát. Mancika szokás szerint nagyon várta már az érkezésüket, és hogy a hosszú hétvége egyik napján a Bajniékkal együtt elmenjenek az élményfürdőbe. Pont olyan zsiványok voltak a gyerekek a három nap alatt végig, mint a legutóbbi találkozásukkor. Kedvenc, mindig visszatérő játékuk volt, hogy hol ők voltak a batunyászok és ellopták a bendegúzok autóját, hol pedig a bendegúzok voltak és féltek, rettegtek a batunyászoktól. Egyik délután elsétáltunk a gyerekekkel a parkba, ahol valamennyien csúnyán megfáztunk, mert alaposan megtréfált bennünket a ragyogó napsütés, hiszen igazi zimankóhoz volt valójában szerencsénk. Szombat- vasárnap még sokat tanakodtunk, hogy hova menjünk a gyerekekkel hétfőn, a Katica- tanyára vagy az élményfürdőbe. Vasárnap abban maradtunk, hogy a közelebbi élményfürdőt válasszuk, ahogy azt eredetileg is terveztük. De sajnos hétfő reggelre megváltozott a terv, mert szegény Benyike be is lázasodott a meghűléstől. Mimmus nem ment oviba, mert ugye készült, hogy fürdőzni megyünk. Kicsit szomorú volt, amikor a mamma közölte vele eme rossz hírt telefonon, de azért nem keseredett el teljesen. Átsétáltunk hozzájuk, és  Manka lelkesen hozta magával a Jézuskától kapott társas játékait, amikkel egész sokat játszottak a sok rosszalkodások között.

 Miközben ovi után átsétáltunk, átfutóbicajoztunk a mammáékhoz, hogy mihamarább találkozhassunk a Bajniékkal, Mancika ezt a gyönyörű kis nótát költötte:

" A hóbagoly, hogyha beteg lesz,

  akkor meeeeeggyógyítjuk.

  Hogyha lázass lesz,

  teát adunk nekiii,

  hogyha hány,

  akkor csak vííízet,

  hogyha fos,

  akkor kúpot adunk neki."

   Az év első hétvégéjén a Hurka barátommal hármasban elmentünk ismét a "sranra" lubickolni. Mancika nagyon bírja a Jerzsit, majdnem olyan jóízűeket nevetnek együtt, mint onyával vagy éppen velem szokott. Az óriás csúszdán csúszkált a legtöbbet, és ebben végig a Jerzsi segített vigyázni Mancikára. De az egyik csúszás alkalmával csúnyán beütötte a fejét, lila is lett, és még púp is nőtt rá, onya mikor meglátta eléggé megijedt, de szerencsére nem lett semmi más baja. 

  Az óvodai faliújságon egyik nap két rajzocskát vettem észre. Csak kettőt. Az egyiket a Vendejkata, a másikat a Mimmuska rajzolta. Mind a kettőnek az volt a címe, hogy a Családom. Ezt a rajzot már sokan láthattátok az Arckönyv oldalamon. Három nagy körfejű ember (onya, Mimma és én), hosszú testekkel és lábakkal. Nagyon büszkék voltunk a Mancira, mert ez volt az első olyan ábrázolása, ahol együtt hármunkat örökítette meg. Később rajzolt egy másik hasonló képet is, azzal a különbséggel, hogy bár az óvonéni ráírta, hogy onya, Mimma, Ábá, de Mimmus szerint az nem onya, hanem az Ettike akart lenni, és nekem a testem alá a lábaim közepére rajzolt egy egyenes vonalat, amiről lelkesen magyarázta a többiek szülei előtt, hogy az az Ábá qkija. Tulajdonképen egész ügyes kezűnek tűnik a kislányunk. A Susimamma előkereste az én ovis rajzaimat, és hát, mit mondjak, olyan öt éves lehettem, amikor csak megközelítőleg alkottam olyan emberrajzokat, mint most a három és fél éves Mimmalány.

  Volt szülői értekezlet, ahol az óvónők arról panaszkodtak szüntelen, hogy a gyerekek olyan lassúak mindenben, hogy még ilyet nem is láttak. És, hogy egyáltalán nem önállóak: nem tudnak egyedül öltözködni, orrot fújni, wc-re menni, és igen keveset mozognak. Nos, mi a Mancikánál mindezeknek pont az ellenkezőjét tapasztaltuk eddig.

 Mancika szinte már nagylány. Egyedül pisl- kakil, etkőzik, csukott ajtó mögött, nehogy meglássuk. hajtja a futó biciklijét, egyedül vonul le- föl a lépcsőkön. Már nem fél látványosan a kutyáktól. Egyedül mos fogat, igaz mostanában az én motoros fogkefémmel, az ő pótfogkefefejét használva. Segít a rendrakásban, mosogatásban, sütésben, főzésben. Okosan beszél a telefonon keresztül a nagyszüleivel és más rokonainkkal. Szkájpin keresztül nevetgél a távoli unokatestvéreivel, ha épp nem zavar vele senkit. És végül, de nem utolsó sorban egész nap rendezi a Buli babáját. Az igaz, hogy nagyon sokat cumizik még, de már néha azt mondja, hogy már nincs rá szüksége.

  Ezért, és mert már nem győzőm kielégíteni a rendkívül sokra szaporodó olvasóim igényét az általános napjaink teljes körű leírásával, ez évtől változtatást vezetek be a Mi kis MIMMABLOGUNKBA: idén azt hiszem csak a nagyobb, jelentősebb eseményeket igyekszem megosztani veletek. Remélem ezzel nem vesztek egy hűséges olvasót sem el!

 Most, hogy már majdnem három hete elmúlt a szilveszter, kicsit hiányosan emlékszem rá. De, ami a lényeg, hogy elmentünk délben a Mancikáért, átnéztünk a másik a mammáékhoz ebédelni, és ott a találkoztunk a mamma hugával, aki átadta a Mancikának a karácsonyi ajándékát. Együtt megebédeltünk, majd mielőtt haza indultunk volna délutáni szunyókálásra, kaptunk a pappától pár darab méhecskés tűzijátékot. Tavaly is volt már ilyenünk, de akor még a Mimmus nem igazán tudta értékelni, tetszett neki már akkor is, de ennyire, mint most, mikor a másik mammáékhoz vittük estére a Mankát és útközben fellőttük az összeset züm- zümöt, ennyire még sosem örült pirotechnikai látványosságnak. Szerette volna, ha még lövünk fel párat, de sajnos nem volt több pár darabnál.

  Újév napját jelentős pihenéssel kezdtük. Délben a Susimammáékhoz mentünk, hogy találkozzunk a Cuninénivel. Mivel a téli szünet alőtt beteg volt a Mancika, nem tudtuk biztosra, mikortól mehet ismét oviba. A Tatiéktól azt hallottuk, hogy az ő óvodájukba még nem lehet hétfőn menni. Felhívtuk hát a Mimma egyik ovistársának az anyukáját, hogy többet tudjunk meg e fontos kérdésről, és sajnálattal nyugtáztuk, hogy a Manciék is csak keddtől kezdhetnek el ismét oviba járni. A hetet Mancika ismét a mammánál kezdte.

  Mivel karácsony után még egy napot szabadságon tölthettem, Mimmus velem maradhatott. Délelőtt Manka sokat segített a rendrakásban és a  mosogatásban. Játszott, festett, rajzolt és közben dúdorászott. Ebéd után pedig az Ettivel és a Zoival elmentünk a "slan"-la (strandra), azaz a fedett élményfürdőbe. Mancika ár nagyon várta, hogy odaérkezzünk. Szép lassan átöltöztünk és mikor beléptünk a medencékhez, a Mancikának egyből fülig ért a szája. Az igen szűkös gyerek medencékbe vetette magát először, majd átjött velünk a kicsit nagyobb, felbnőttelnek szánt fürdőbe is. Végig nagyon élvezte a lubickolást, de amikor a nagy csúszdáról kezdtünk el együtt csúszkálni, akkor érzett csak rá igazán az élményfüdő ízére. Később megjöttek a Bojiék is, aminek még jobban megörült a Cicuska. Boji már nagy lány, fél évvel is idősebb már a mi kislányunknál. Ő már le mert csúszni a nagy csúszdán egyedül is. És ha ő már leer, akkor természetesen a Mimmus is ki akarja próbálni. Ho- hó, nagy volt ám a buli: egyedül csúszkált majdnem egészen addig, míg haza ne mentünk. Kék meg zöld lett a lába, meg a keze. Mert a nagy csúszdát olyanra alakították ki, hogy az S- kanyar miatt hatalmasat üt a rakta csúszón. Az Ettike felkísérte, énmeg lenn vártam. Első körökben még elkaptam és gyorsan kiemelte a vízből, de a későbbiekben, már csak a kezét megfogva arrébb húztam, hogy nehogy valaki rácsússzon. Volt úszógunija (amit csak igen keveset használt), és karúszója is, ezeknek köszönhetően mindig a víz felszínén tudot maradni. Hazafelé egyáltalán nem volt elfáradva, de azért nyitott szemmel aludt egyet- egyet minden egyes ajtóban, kijáratban.

   Másnap már dolgoznom kellett nekem is. Áná átvitte a Susimamáékhoz, hogy ők vigyázzanak rá, és hogy az érkező unokatesókat együtt várják. Mimmus álítólag nagyon aranyos, tündéri jó kislány volt, sokat segített mindenben a mammának. Nagyon várta már a Beniéket, de ők csak délután érkeztek meg. Lett volna hát ideje a Mancinak aludnia addig, de a nagy izgalom miatt inkább csak feküdt az ágyon egy ideig, de azt is hamar abbahagyta. A fiúk megjöttek és együtt zsiványkodtak a Mimussal még a következő pár napban is. Egyik nap meglátogatták őket az unokanővérem gyermekei is, akikkel még nagyobb játszást csaptak. Ezen a napon még este át is jöttek mi hozzánk a Tatiék. Bajni egyből azt a játékot folytatta, amit legutóbb abbahgytak, és ebben remek partnere volt a Beni és a Mimma is. Le- föl cipelték a kismatracot, rajta egy óriás plüss állattal, amik a játék szerint a hordágy és a beteg voltak. Dobáltak le megint babákat,és egyebeket is huncutkodtak. Mesét "olvastak", táncoltak, rohangáltak.

   A hét utolsó napján a Bajniék tovább utaztak a mammáéktól egy ismerősükhöz szilveszterezni, de mivel én korán végeztem, a délutánt már a Mancikával tölthettem. Áná hazahozta nekem,és együtt aludtunk egy hatalmasat. Áná ne jött haza a munkából, mert a munkahelyén búcsúztatták az Óévet. Ébredés után eglátogattuk a Bettyiéket, hogy a tavalyi évre szolóan elbúcsúzzunk mi is egymástól. Majd tovább álltunk az új nagyboltba, ahol van egy gyorsétterem is. Ott megvacsoráztunk a Mimmabébivel. Be ne állt közben a szája, állandóan kérdéseket tett fel. olyan jellegűeket, hogy: "-itt nics egy kuka sem? -Méj csak egy kuka van, mé nem kettő?" igaz, hogy három volt, tehát folytatta: "- méj hájom kuka van, mé nem csak egy?" és így tovább. Bevásároltunk, majd átvittem estére az Émammához és a Jósipappához, mert én is hivatalos voltam a cimboráimhoz egy kis előszilveszterezésre.

  Éva napra, szerencsére mindannyian meggyógyultunk. Anya is tudott már velünk reggelizni. Délelőtt elrobogtam az Éva- napi csokrokért és a fenyőfáért, míg onyáék otthon próbálták rendberakni a lakást. Ebédre átmentünk felköszönteni a születésnapos-, névnapos Émammát, és kaptunk finomat ebédet.  Délután kialudtuk magunkat, hogy elég energiánk legyen a Szent- Este ünnepléséhez. A Susimammáéknál kezdtük az ünneplést. Mimma nagyon boldog volt, hogy a gitárt is kapott a mammáék Jézuskájától, ahogy arra számított is. Miután megettük a karácsonyi vacsorát a pappáékkal, Manka még játszott egy kicsit az új játékaival és haza mentünk, hogy a kiscsaládunkkal hármasban is ünnepeljünk a saját karácsonyfánk körül. Mimma Buli babája kapott egy szép kiságyat a Jézuskától, Mancika ennek örült a legjobban. Pedig kapott még egy hatalmas ládát, tele játékkal. A mammáék Jézuskájától kapott kirakókkal, és a mienkétől kapott társasokkal másnap reggeltől délig játszott, miközben átnéztünk az Árciékhoz is, hogy velük is egemlékezzünk a kis Jézus születéséről. Amikor a Mimus eldicsekedett az új gitárjával, fény derült rá, hogy a Gáboobácsinak is van egy klasszikus doboz gitárja. Átvittem hát az enyémet is, és bár egyikünk sem tudta kellően megszólaltatni a húros hangszert, spontán alakult triónkkkal fergeteges koncertet adtunk az Árcinak és az anyukájának. Mimma megnézte az Árci halait, megetették őket, és hazamentünk ánához, hogy együtt átehessünk az Émammáékhoz, hogy ott az Ettiékkel és a mammáékal együtt is karácsonyozzunk. A kiadós ebédet otthon egy hosszú délutáni alvással pihentük ki. Karácsony másnapját csak hármasban töltöttük el, otthon szeretetben és békességben.

        Jaj, de jól esett ma egész nap együtt lógni Mi Kis Mancikánkkal. Elkezdődött a téli szünet az oviban. Hiába gyógyult meg kiscsaj, ovi nincs, viszont én is meggyógyultam, és ráértem vele otthon maradni, hát nem siettünk reggel sehova. Kakaóért könyörgött, és azzal érvelt, hogy onya megígérte neki tegnap, hogy ma már ihat. Kapott egy fél bögrével, és csodák- csodája tényleg nem lett tőle semmi baja. Épp ellenkezőleg, annyira felpörgött, hogy már öröm volt látni a szeleburdiságát. Megint mindent levert, leejtett, leöntött, akár egymás után többször is. Énekelt, szavalt, és egésznap Spongya Bobot bámult volna, ha el nem kapcsolok már többszöri figyelmeztetésem után, hogy ugyan, ez még nagyon nem neki való mese. Míg én mosogattam, ő rajzolt és színezett. Két útitervünk is volt a délelőttre, de nagyon hosszas készülődés után örültünk, hogy az egyikre eljutottunk. Mikor már kezdte unni a céltalan ákom- bákomok firkálgatását, úgy döntött, hogy rajzol nekem egy igazi angyalt. Nagyon aranyos, megható kis angyalka lett, mosolygó arccal. Ez volt Mancika első olyan rajza, amin az arcot ilyen szépen készítette volna el a két pöttyből két vonalból. A háromszögfejű anygalnak nincs teste, egyből a fejéből lógnak ki a lábai, vagy talán a nyaka lehet az, viszont nagyon hosszú egy- szál aranyhajszála van. Büszkén tettem ki a hűtőszekrényre, hogy megmutathassam majd onyának, később a Manci odalopózott és rajzolt még rá egy ötszögszerű koronát is. Mindeközben áná írt egy üzenetet, hogy esik a hó. Kinéztem az ablakon, és vidáman újságoltam a Mimmusnak a jó hírt, mire Mimma is kinézett, és sokat mondó arccal, csak annyit mondott, hogy „Ábáá!”. Megnézettem vele az ölemből is, és úgy már hinni mert a szemének. Annyira megörült, hogy míg a konyhát takarítottam, ő csak ült az ablak előtt és a havazást nézte álmélkodva. Még mondta is onyának a telefonba, hogy „-Ábáá? Pakoászik…a konyhába…..Ülök, és nézem a havat!” Mikor végre nekiiramodtunk, hogy átöltözünk útrakészre, fel kellett mennem az emeletre egykét ruhájáért, szólt a Mimmus, hogy felkapcsolná nekem a villanyt, nehogy azt higgyem, hogy ott van egy Bakujász, de megnyugtattam, hogy egyáltalán nem tartok semmilyen Bakujásztól. Később mikor együtt mentünk fel, megtréfáltam, hogy jaj, ott egy Bakujász, és ő ettől annyira megijedt, hogy megígértette velem, hogy soha többet még csak ki sem ejtem ezt a sőt a számon, hogy BAKUJÁSZ.

  Ha már esett egy kis hó, a szelektív szemetet a gyűjtő szigetig szánkón ülve kísérte mögöttem a Mimmus. De nincsen még sajnos orkán kesztyűje, így hamar átázott és fázni kezdett a kis kezecskéje. Azért párszor megdobott aprócska hógolyókkal. És míg onyára vártunk hazafelé, az óriás, krokodilos homokozó lapátjával is felszedett egy jókora hókupacot és rám szórta.

  Ona finom ebédet hozott nekünk. Jó nagy adag rántott csirkemellet jó nagy adag rizzsel. Mimma egész sokat megevett belőle. Ebéd után aludtunk egy nagyot, majd ismét hosszasan készülődtünk, hogy útra keljünk. A tervezetthez képest utolsó pillanatban változott a programunk, mert sajnos onyát is utolérte a betegség. Ánának munka után otthon kellett maradnia, de mi kölcsönkaptuk az autóját, és kocsival mehettünk be a városba egy két fontos dolgot elintézni. Egyik helyről a másikra szánkón húztam a latyakban a kiscicát, aki ha a főtéri karácsonyfa, vagy a rögtönzött kórusok közelébe értünk, rögtön egy karácsonyi dalt kezdett el énekelni. Az Etti karácsonyi ajándékát igyekeztem beszerezni, azzal a különleges nehézséggel fűszerezve, hogy a Mancika mindebből semmit nem vehet észre. Megbeszéltem egy eladóval, hogy észrevétlenül vigye el a kasszához és csomagolja be, nehogy a lányom bármit is észrevegyen, de ekkor már Manka  kérdezgette, hogy mit keresek ott, ahol éppen voltam. Mire a pénztárhoz értünk, még nem volt becsomagolva teljesen, így egy másik eladóval megbeszéltem, hogy később megyek azért vissza. Persze Mancika itt is gyanakvó lett, mert egyből kérdezte, hogy miért akarok én visszajönni. Ahogy kiléptünk a bolt ajtaján, imádkoztam, hogy valaki nagyon jó ismerősünk jöjjön arrafelé, hogy megkérhessem, hogy helyettünk inkább ő hozza el a meglepetést.

  A kínai boltban találtunk csinos orkán kesztyűt, de nem tetszett a Mankának, mert nagyon nagynak találta. Kifelé menet, épp a földszintre siettünk a külső lifttel, hogy megnézzük az ünnepi kórus hangversenyét, amikor összefutottunk a szomszéd Árcival és anyukájával, akik szívesen segítettek nekem a meglepetés hazajuttatásában.

  Otthon pereseket és kifli darabkákat vacsizott épp, mikor áthívta az Árci a Mimmust, megmutatni neki a halait, amiket nem régen szerzett a születésnapjára kapott akváriumába. Miközben állt, és nagy csodálattal bámulta a halakat, megígértette velem, hogy az Árcinak is készítek vattacukrot, most hogy végre tényleg csinálok, ha már egy hete ígérgetjük. Búcsúzáskor megköszönte Manka, hogy megnézhette a halakat, én pedig az „egyebet” köszöntem meg, Mancika oldalát egyből el kezdte fúrni a kíváncsiság: „-Ábá, te meg mit köszöntél meg?” Gyorsan csináltunk vattacukit, vittünk az Árcinak is, és már siettünk is zuhanyozni. A jó éjt puszik osztása közben felfigyelt rá a Cicus, hogy onya egyik válláról lelóg a felsője, és később tőlem kérdezte meg, hogy miért olyan. Válaszoltam, hogy azért, hogy a szép vállú nők megmutassák a világnak, milyen szép a válluk. Erre újabb kérdés született meg benne: „-Nekem is szép a vállam, akkor nekem miért nem olyan a felsőm?”. De ezzel még mindig nem ért véget a nap. A Hoppla nyuszi meséjének utolsó elötti részét olvastam neki esti mese gyanánt, azt amikor már majdnem odaérnek a lakodalomba, de erről eszébe jutott, hogy Ő bizony még sohasem volt lagziban, és ettől nagyon elkeseredett. 

   Egész héten türelmetlenül vártuk, hogy az elhalasztott találkozót a Bajniékkal végre bepótolhassuk a hétvégén. De, hiába gyógyultak meg a nagy fiúk,sajnos újból akadályoztatva volt a tervünk, most az Anrisz és a kis Mackó betegedett meg. Benyikének viszont a közel múltban volt a harmadik születésnapja. Jó lett volna, ha fel tudjuk köszönteni, de csak a mammáék mentek fel hozzájuk. Mi, ánával csak a fővárosba kísértük fel őket, hogy beszélhessünk a Jézuskával, ki, milyen ajándékot szeretne tőle Karácsonyra kapni. A lakásba már ne mentünk fel, nehogy haza vigyük a betegséget a Mancikának. A pihenős vasárnapot követően, hétfőn vidáman ment Mancika az óvodába. Este kicsit étvágytalan volt, de azért arra nem számítottunk, hogy keddre virradóra Mimmust is utoléri a kórság. Reggel, ahogy onya hozta le az emeletről, picit megnyomta a derekával a Manka hasát. Manka pedig erre egy kiadós hányással reagált. Ona nyugtatta magát, hogy nincs különösebb baj, csak azért történhetett a baleset, mert véletlenül megnyomta a csöpp pocikáját. De ezek után teljesen elhagyatottan feküdt a mese előtt a Cicuska, és még vagy ötször hányt. Míg onával megtanácskoztuk, mitévők legyünk, hova vigyük a Mimmust, Manka a toaletten üldögélve teljesen leapasztotta aranyos kis pocakját. Nem találkoztunk a beteg fiúkkal, mégis utolérte a kiscsajt a betegség. Az Émammaához vitte Onya az ovi helyett. Felhívta a doktor bácsit, aki azt tanácsolta, hogy, ha százharminckilencszer hányna a Manka, vigyük be este az ügyeltre, egyébként meg fogjuk diétára. Mivel Mancika egész nap nem hányt negyvenkilencnél többet, nem vittük be az ügyeletre. Este nagyon bágyadt volt, és étvágytalan. Hamar lefürösztöttük, és hamar ágyba is raktuk. Kapott egy Dédalon kúpot, amit nagyon ellenzett. Elolvastam neki a Boribon Beteg c. mesét, közben el is aludt. Az éjszaka folyamán onyával felváltva őrködtünk mellette, de szerencsére már semmi sem történt vele.

  Így volt ez egész héten. Mancika beteg volt, egy hangját nem lehetett hallani. Csak aludt és aludt, hol állva, hol ülve, néha fekve is. Egyik nap egyik mammáéknál, másik nap másik mammáéknál pihent.

  Eljött a hétvége. Péntek este áná munkahelyi évzáró-, karácsonyi buliba ment. Mi meg kettesben maradtunk otthon. Mimma egyre életvidámabb lett, és már játszani is kedve támadt. A Helló Kitty-s kirakójával játszottunk éppen, mikor észrevettem magamon, hogy egyre gyengébb vagyok. Mikor énekelni kellett a Mancinak, már új dalok születtek meg az agyamban, miszerint nem akarok beteg lenni, és a Mimma is azonnal gyógyuljon meg! Még maradt egy kis energiám, hogy lezuhanyozzam a kiscicánkat, és egy mesét elolvassak neki, mielőtt elalszik. Majd mikor elaludt, engem is csúnyán utolért a kórság. Onnantól kezdve egész vasárnap estig szinte semmihez sem volt kedvem, sem erőm. Csak feküdtem a sötét szobában. Áná és a Mimma, akárcsak én, egész hétvégén nem ettek semmi egyebet, csak kekszet és ropit. Vasárnap már Mancika egész jól érezte magát, kakaót és csokit kívánt, de még nem ehetett. Megpróbáltam én is összeszedni magam és elvittem a vásárba lovagolni, míg onya megpróbált egy kis rendet csinálni a felfordult lakásban. Délután még pihengettünk és továbbra is szigorú diétán tartottuk magunkat. 

 Mimmus pár hete, karácsonyra egy "igazi számítógépet" kért a Jézuskától. Ami ugye nem csak azért volt meglepő, mert alig múlt el három éves, hanem, mert már több, mint egy éve használja onya netbookját mesék nézésére, teljesen önállóan, szinte. Szerencsére a Mikulástól csak lufikat kért. 

  Hétfő reggel jó hideg volt, de sietnünk kellett az oviba, mert újfent el voltunk késve. Ezért választhatott, hogy milyen járművel menjen. A kismotorját választotta, de én rábeszéltem a nagyobb kismotorjára. Végig húztam egy madzaggal. Sajnálatos módon nem volt még egyik barátnője sem az oviban. Dojka beteg a héten, de Jijike befutott egy kicsivel többet késve, mint mi. Délután onya sietett érte a munkája után, és egyből robogott vele a hivatalba, ahol dolgozok, hogy megnézzék a Mikulás napi ünnepséget. Ahogy azt előre sejteni lehetett, a Télapó egy fiatalos külsejű, vézna, szemüveges férfi volt, akinek arcán egy vattalap szimbolizálta az évek múlását,és a télapó jóságát. Mimmus sokat sejtően mondta is onyának, hogy szerinte "ez nem a Mikujás vót, csak egy gyejek Mikujásnak öjtözve, mejt szemügeve vót". A műsor rendkívűl gyorsan véget ért. Énekeltek, meg táncoltak az egyik helyi iskola tanulói, majd becsalogatták a "Télapót", aki a "kókuszok" segítségével kiosztotta a helyükön ülő gyerekeknek a csomagokat. A rendezvény után meglátogattak még egyszer, és rohantak tovább az Ettiékhez. Éppen, hogy csak odaértek, amikor már a hitelesebb látszatot keltő Mikulás bácsi cammogot a gyerek sereghez, akik a társasházak közé kitelepedve várták őt. Volt ott minden, ami kell: Forró tea, zsíros kenyér, miegymás. A gyerekek énekeltek, valaki szavalt is, és egyesével, személyesen átvették az ajándékokat a Télapótól. A Mikulásozás után még egy kicsit felnéztek az Ettiék lakásában is, de nem sokáig maradtak. Ahogy haza értek meglepődve tapasztalták, hogy már bizony otthon is járt a Télapó. Azaz csak a szomszédoknál járt még, de akkor már a Mimmusnak is hagyott egy kis üdvözletet. Hu- hú, nagy volt ám az öröm. A sok csokit és édességet megszámolni se tudtuk, meg rakni se, se hova, és ekkor még Mimmánál nem is járt egy télapó sem. Este kikészítették onyával a csizmácskákat. Mimma mindenhova rakni akart egyet, hogy hátha akkor kap mindegyikbe valamit. De aztán lefekvés előtt elgondolkodott rajta, hogy hogyan fogja a Télapó a szobában lévő csizmiket megtölteni ajándékokkal. Áná válaszolt a kérdésére, hogy természetesen, úgy, hogy bejön a lakásba. Na, több se kellett Mankának, hatalmas pánikba esett, hogy akor inkább ne jöjjön a Mikulás, de a lakásba aztán biztos, hogy be ne tegye a lábát, míg ő alszik. Ezért inkább kirakták az erkélyre a Mimmus csizmáját, és a tutyiját is, hogy hátha kap a Buli baba is valamit. 

  Reggel, ahogy azt már megszokhattuk nagyon álmosan ébredt, és alig tért magához a mesék szemlélése közben, amikor megkérdeztem tőle, hogy "tudod, hogy milyen nap van ma?" (Boribon), "tanácstalanul tárta szét kezeit" (Bogyó és Babóca). Ekkor próbálkoztam máshogy felkelteni az érdeklődését, hogy: "Hát Mimmuska, hogy feküdtél le tegnap, kit vártál?". Ekkor észbe kapott és az erkély ajtóhoz szaladt, hogy megnézze, van-e valami a lábbelikben. Ennyire boldognak már nagyon régen láttuk őt. Még "a Baba is kapott ajándékoz!". Táncolt, pörgött örömében. Egyből, még reggeli előtt befalt két csokit is, és csak táncolt, meg ujjongott. nagy nehezen sikerült a reggeli is megetetnem vele, és utána még evett még egy pici csokit. A nagy örömében csak azt nem értette, miért kapott a Télapótól lufikat is. De azoknak is nagyon örült, és szíve szerint az összeset felfújatta volna velem. csak a baglyot fújtam fel, hogy minden napra jusson egy, de az is csalódás volt. Fele akkora se lett, mint amire számítottunk.

  Az óvodába ezúttal a Mimmus saját biciklijével mentünk. Mivel már régebb óta mozgatta a fantáziámat, most kipróbáltam, tudom-e húzni kétkerekű járgányon is. És igen, szuper ügyes  csjaszi, minden probléma nélkül, simán elhúztam az úton végig. Még egy kicsit gyorsabb tempót is tudtunk diktálni, mint a motorokkal. Az oviban nem volt egyik barátnő sem, senki. Mimma ettől elszontyolodott. De mikor már éppen adtam be a csoportba, megjelent a Jijike anyukája, egyedül, Jijike nélkül. Csodálkozunk is. Csak azért jött, hogy szóljon, Jijike megint beteg, és nem fog menni oviba mostanában. Szegény Manci ettől elszomorodott ismét. De egy Mikulás még az oviba is ment. A gyerekek énekeltek neki, és "nem kejjett szóni neki, hogy mennyen, mert az énekjésből tudta, hogy hova kell mennie", majd mindenkinek kiosztotta a csomagját. kifestőt kaptak a csokik mellé. Este onya ment érte, és átmentek az Émammához . Ott is járt a nagyszakállú, és ott is hagyott a mancinka egy kedves kis csomagot. A sok- sok édesség mellé egy Dórás, óriás kifestőt kapott, sok matricával, aminek annyira megörült, hogy egyből tele ragasztott mindent, majd lekaparta. suzegény onyának rendezett egy kis hisztit lefekvés előtt, hogy ápával akar aludni, de onya megnyugtatta, hogy, ha hazaérek, majd felmegyek mellé aludni. Így is lett. 

  A reggeli ébredést követően persze nekem csinált cirkuszt, hogy áná vigye őt le a nappliba, mert engem NEM SZERET! Persze, onya épp a munkahelyére sietett volna, de azért feljött gyorsan hozzá elbúcsúzni, és végül én vittem le.

   Hiába vártuk felettébb módon, hogy a hétvégét együtt töltsük a Tatiékkal, sajnálatos módon Benike nagyon megbetegedett, és a Bajni is egy kicsit, ezen okokból kifolyólag egy héttel későbbre halasztottuk a Benike harmadik születésnapjának ünneplését. Otthon maradtunk, hát. Az időjárás előrejelzés hiába jósolt egész hétvégére tavaszias időd, az nem érkezett meg hozzánk még szombaton. Délelőtt boltokat jártunk készülődvén a közelgő ünnepekre. Kicsit késve érkeztünk meg a mammáék ebédjére, de szerencsére, nem maradtunk le a finom húslevesről és a még finomabb sült karajról sem. Délután aludtunk egy nagyot. Én egy kicsit előbb keltem, mint a lányok, hogy megsüssem a csirke szárnyakat, amit a mamma már egy napja átrakott a mélyhűtőből a simába. Közben "süttem" a Mancikának egy kis goffrit is, mert odáig volt érte, amikor egy nappal korábban onyára vártunk a "Kojzó Kázában", és minden áron pénzt szeretett volna költeni. Közben felébredtek a csajok is. Azaz a goffri sütéshez direkt ébresztettem fel a Mankát, mert teljesen odáig volt még a tészta kikeverése közben, hogy nem segíthetett, miközben dehogynem, segített. Lelkesen jött nekem segíteni, de a második kanál tészta sütőbe merése után meg is unta, és magamra hagyott. A tervezett időre sikerült megsütnöm a csirke szárnyakat a számunkra újdonságnak számító mirelit röszti burgonyával, és a goffrikat is. Igazán nagyon finomra sikeredett mindegyik, de onya már a látványtól kijelentette, hogy ő biztos nem kér csirke szárnyat, mert ijesztően csúnyának találja a tányéron heverő sült lábaknak látszó szárnyakat. Na, több se kellett Mancinak, akkor ő sem kért belőle. De a rösztiből azért fogyasztottak mindketten pár darabot. Goffrit is csak Mimma evett rajtam kívül, és ő is csak egyet, a másodikról meg csak lenyalogatta a pudingot. Vacsora után összekészítettük a Manka alvós cuccait és átsétáltunk vele a Tomipappáékhoz, hogy ott töltse az éjszakát. Mi ánával és a Hurkával átsétáltunk a város másik oldalára, a Dubaihoz, borba ölni mindennapi bánatunkat. Mankát megpróbálta a mamma is megvacsoráztatni, majd lefürdette, és együtt megnézték az éppen aktuális Ki Mit Tud szerű, rettenet show műsort a tévében, ami alatt a Mancika végig rosszalkodott a kanapén, míg el nem aludt.

  Az este állítólag semmi gondot nem okozott az alvás, csak pörgött, mint a gázóra, de nem rúgott meg senkit. A párnák közt ébredt, keresztben az ágyon. Mammáéknál éjszaka járt már a télapó, és hagyott a Mancikának egy szép csomagot, benne sok-sok édességgel és egy csodaszép Helló Kittys karórával, ami nagy boldogságot okozott neki. Igyekeztem érte menni korán, hogy a mammiék is el tudjanak menni a vásárban. Ekkorra már igazán szép, tavaszias idő lett tényleg. Míg onya a lakást tette rendbe, mi is elmentünk a vásárba. Nagy volt az élet a hónap első vásárában így pár héttel karácsony előtt. Nagy nehezen átverekedtük magunkat a kapuban hömpölygő tömegen. Nagyjából az első árusoknál el is akadtunk. Pechemre pont egy örök ügyfél család kínálta kínai piacos portékáját, amik közül a mozgó, éneklő mikulások jó tíz percre ámulatba ejtették a Mancikát. Csak állt az asztal előtt, és bámulta a seggrázós-, éneklős-, és a rénszarvassal vágtató-, csinglingling dallamot sipítozó mikulancsokat. Míg a törzs ügyfelek le nem alkudták helyettem, már- már majdnem elfogadható árura azt, amelyiket csak szerette volna a Mimmus. A rénszarvasost választotta, és hálája jeléül megígérte, hogy türelmes lesz, míg végig nézem a piacot. Persze, nem volt az egy cseppet sem. Végig a pónikkal való találkozást várta. Azért sikerült végig néznem a vásárt, de teljesen fölösleges volt, mindenki ugyanazt a szemetét próbálta meg eladni, amit már évekkel ezelőtt sem sikerült. Ahogy átballagtunk a pónikhoz, útközben összefutottunk az Émammával és a barátnőjével. Megpróbáltunk kicsit beszélgetni, de a sok-sok ember tolongása ezt igencsak megnehezítette. A mamma talált egy jópofa sálat a Mancinak, azt oda is adta, és elváltak az útjaink. A pónisnál ugyan volt egy szabad ló, de nem a Manka kedvence volt az, ezért várnunk kellett, míg felszabadult a Pumukli. Lejárt az előttünk lévő menetkör, és felültettem a Mankát gyorsan kedvenc, tarka pónijára. Még várni kellett, hogy elinduljanak a lovak, mert valaki előre fizetett éppen. Én is akkor már gyorsan előkészítettem a pénzt, és oda is adtam a bácsinak. A kör elindult. Először, mint ahogy máskor is, Mimmus felkarját fogva haladtam a ló mellett. De a Manka annyira ügyesen kapaszkodott a lábával, hogy megkíséreltem elengedni, és csak haladtam tovább a ló mellett, hogy vész esetén elkapjam. De vésznek szerencsére jele sem mutatkozott, kipróbáltuk hát, hogy tud-e a Mancika teljesen egyedül lovagolni, és tudott. Mint egy ügyes nagylány, kapaszkodott a nyeregbe a kezével, lábával erősen szorította a ló oldalát, és még integetett is néha, miközben a büszkeségtől és az örömtől fülig ért a szája. A lovaglás után, levezetés képen még sétáltunk egy kört a román árusok közt is, és közben a Mancika észrevett egy rózsaszínű "vatkacukrot" egy nézelődő kezében. Biztosítanom kellett róla, hogy otthon csinálok majd neki én vattacukrot, mert már majdnem nagy hisztit csapott le, hogy neki azonnal kell. Az otthoni ötlete először nem tetszett neki, mert neki rózsaszín kellett volna, nem fehér, de megígértem, hogy megpróbálok pinket csinálni, amitől kissé megnyugodott. Áná szólt, hogy rendelt pizzát ebédre, de a Mancika bele kezdett egy újabb jelenetbe, hogy ő a Mekibe akar menni. Ánától kaptunk rá engedélyt, hogy betérjünk és kupon ellenében fél áron vehessünk két gyerekmenüt a Mimmának. Amint sorra kerültünk, az eladó faképnél hagyott bennünket minden búcsúzás nélkül, és mindegyik másik eladó is nyugodtan nézte, hogy nincs kitől rendelnünk akkor már tizedik perce. Megbeszéltem a Mancival, hogy kezdjen el kiabálni, hogy jöjjenek, mert éhes. Kiabált is a pulton ülve, hogy "Bácsi gyejeeeeeeee, éhes vagyok!", de ez sem váltott ki egyik alkalmazottból sem semmiféle cselekvési ingert. Miután ezt még négyszer megismételte a Manka, én következtem a focimeccsekre illő füttyentésemmel. De mintha láthatatlanok lennék, és a hangunkat sem lehetne hallani, ez pont ugyanannyira nem érdekelt senkit, mint a Manka kiabálása. Megpróbáltam még kétszer, de semmi. Mondtam a Mancinak, hogy nem adnak nekünk itt enni, menjünk haza, és közben leemeltem a panaszkönyvet a falról és kértem egy tollat. Ekkor, mintha villám csapta volna elénk, ott termett a minket faképnél hagyó eladó, és rögvest kiszolgált. Indultam volna haza a Mimmussal, de ő neki pont az jelentette volna a Mekis élményt, hogy ott eszi meg a csirkefalatkákat. Beleegyeztem, mert gyenge vagyok, és nem tudok a tündéri kis ördög lányomnak nemet mondani. Leültünk egy asztalhoz a bejárat mellé. Hihetetlen, de igaz, Mimmus minden csirkefalatot felfalt, és nagyon sok krumplit is megevett. Még a barbekjú szósz sem volt számára ehetetlen, sőt, igazán finom kecsapnak titulálva még a kocsiban ülve is mártogatta volna bele a krumplikat, ha hagytam volna. Már éppen a házunk bejáratánál kerestem parkolóhelyet, amikor lázas kiabálásba kezdett, hogy hol van a Buli nevű babája, amit mindenhova magával hordoz mostanában újra. Hol volt, hol nem volt, hát csak ott lehetett, ahová tette. Hová tette? A Meki ablakába. Mehettünk vissza érte. Szegény Buli, magányosan sírdogált a gyorsétterem ablakában. Mimma megnyugodott, hogy nem veszett el a kicsije. A délutáni alvást követően igyekeztünk a főtérre, hogy láthassuk a télapónak öltözött motorosok felvonulását, de valószínű lekéstük, mert egyet sem láttunk közülük. Volt viszont valami tingli- tangli rock koncert, ami előtt egy darabig táncigált az ovis nagylányunk. Elnéztünk a "Kojzó" áruházhoz, hátha találkozunk egy mikulással, de ott sem volt egy darab sem. Visszasétáltunk a főtérre, ahol a rég nem látott Jijikével találkozunk először, majd a Lau-Lauval is, aki már fenn ült a szüleivel a városnéző kisvasúton, amire Mancika már előbb is fel akart ülni, de akkor még sikerült lebeszélnünk eme szándékáról. Ezúttal nem jártunk sikerrel. Mentünk egy kört a csattogóval, úgyhogy Mimmának tartottunk egy gyereknapot a Mikulásra, és a lelki ismeretünk megnyugtatására hivatkozva, amiért lepasszoltuk az éjszakára a nagyszüleihez. Otthon megettük a pizza maradékunkat, és neki álltam a szörp által pinkre színezett kristálycukorból vattacukrot készíteni neki, ahogy ezt megígértem. A "vatkacukor" fehér lett, hiába minden erőfeszítésem, de legalább málna ízt is lehetett benne felfedezni. A nap végét hajmosással zártuk. A hajmosás egyszerűen ment, ellentétben a hajszárítással. Az, mint mindig, most is nyögve nyelősen ment csak. Manka állandóan jobb elfoglaltságot talált magának, minthogy megüljön egy helyben. A mesék meghallgatása után azonban, szerencsére gyorsan elaludt.

 Advent elötti héten már eléggé lehűlt a levegő. Igyekeztük úgy csinálni a dolgokat, hogy onya el tudjon vinni minket az óvodáig. Legtöbbször sikerült is, bár volt olyan, hogy csak félútra sikerült magával vinnie minket ánának. Csütörtökön este volt egy jó kis játszóházas, adventi foglalkozás az oviban. Be kellett rá fizetni kétszáz forintot, és kellett vinii diót is. A gyerekekk ott maradtak az oviban, a szüleik meg munka után értek oda, hogy felügyeljék a gyermekeiket. Sajnos tőlünk csak onya tudott elmenni. Azt mesélte, hogy szinte mindent neki kellett csinálnia, mert a Mancika csak ült és tátott szájjal bámulta a többieket. Voltak ott külsős gyerekek is. Így ott lehetett a Mancika bölcsődéjéből megismert Sacika is, és még sokan mások. Azt hittük nagyon fog örülni ennek a Manka, de csak ámult és bámult. Ha minden igaz az arany diót tényleg ő festette ki, de jó sokáig tartott a cselekedett. A többi kézimunkát leginkább viszont tényleg onyának köszönhetjük. Egy idegen néni volt a sztárvendég, aki mézeskalácsokat hozott, amit elvileg az ovisok díszítettek ki cukormázzal. na ebből hazahoztak három darabot. De csak kettő ért haza valójában, mert az egyiket már a kocsiban megette a Cicuska. A másodikat csak másnap reggel engedélyeztem neki. A harmadik karácsonyfadíszt, viszont zöldre festett színe miatt először egyáltalán nem akartam engedni, hogy elfogyassza, de este nagyon hisztizett érte, megkóstoltam, és engedélyt adtam a megevésére. Péntek reggel már nem bírtam türelemmel a Mancika fegyelmezését, noszogatását, hogy gyorsabban készülődjön, és hagytam, had lajhároskodjon. MIvel kicsit enyhébb idő volt kerékpárral siettünk az oviba. Estére elő is jött Mankán a megfázás összes tünete. Nagyon nehezen aludt a rengeteg köhögéstől. Fel kellett hozzá mennem többször is. Kérdeztem, hogy kér-e inni, de mire nagy nehezen magához tért csak annyit mondott, hogy nem. Kérdtem, miért? -Erre csak annyit felelt, hogy "mejt nem ér oda a szám". Végül csak ivott és gyógyszer helyett mézet is kért. Egyik másik éjszaka meg, mikor engedtük, hogy köztünk aludjon, mert nagyon sokat köhécselt, és máskülönben nekünk kellett volna mellette aludnunk az ágy melletti kiságy matracon, miután nagyon sokadszorra rúgott arcon, mellen, és gyomron, és már nagyon idegesített álmomban, egyszer csak azt mondta az én kis büszkeségem: "Én nagyon imádom az apámat!". A hétvégén egyébként szinte sehova sem mentünk, csak a mammákhoz. Émammáéknál ott voltak az Ettiék is, aminek nagyon örült a Manka. nem is bírt tisztességesen megebédelni. Viszont játszottak egy keveset. azért csak keveset, mert az Etit moziba vitte az anyukája. Úgy volt, hogy este még találkozunk velük az adventi gyertyagyújtáson a város főterén, de aztán a hideg miatt, és mert Manka még nem gyógyult meg, otthon maradtunk.

   Sajnos Manka a sok gyogyó és tea, méz ellenére sem gyógyult meg hétfőre, onya el is vitte orvoshoz. A doktorbácsi felírt jó néhány orvosságot és egy csoda orrcseppet, olyasmit, mint amit a múltkor a Dojka anyukájától is kaptunk. egész héten ennek a beadásával harcoltunk, de hétvégére, már büszkén engedte, hogy beadjuk neki. Egyébként minden alkalomra kitalált valami kifogást: "azt akajom, hogy apa fogjon le", persze csak ha nem voltam otthon, ha áná nem volt otthon, akkor meg azt akarta, hogy ő adja be neki. Napközben egyik nap a Susimammánál volt, másik nap az Émammáék jöttek át mihozzánk vigyázni rá. Állítólag a mammáéknál sokkal szófogadóbb, aranyosabb kislány, mintha velünk van. Sokat játszottak, festettek, nyomdáztak, gyurmáztak. Az ebédet egyszer sem ette meg rendesen. Délután általában együtt aludt velem, míg onya haza nem ért a munkából. Mivel továbbra is hideg volt még kinn, nem mentünk sehova, csak egyik nap, mikor minden áron rágózni akart. Akkor elsétáltunk a közeli közértbe tésztáért és vettünk rágót is. Szóval minden este sokat és még többet énekeltünk, zenéltünk.  Mimmus állandóan énekel vagy szaval. Sokszor ő írja a rímeket, komolyan. A hét sláger dala Mancinál a Süsü a sárkányból jól ismert Kóbor Királyfi dala volt. Ha meg már az volt, gyorsan megtaníttattuk vele a Bús Királylány dalát is. A Susimammától hazahozta az én és/vagy a Tati Süsü A sárkány c. képes könyvét és abból kellett esténként olvasnom. Én meg már majdnem befejeztem a Süsü videó változatának számítógépre szerzését, amikor onya hazahozta a munkahelyéről egy adathordozón. Ezt a hetet nyugodtan nevezhetnénk Süsü hétnek is ezek után, de sajnos akár megfázás, vagy betegség hetének is. 

   vasárnap ébredés után vártunk, hogy felhívjanak a Tatiék, hogy hol talzhatnánk a mise után, de végül mi hívtuk őket. Hát bizony, már majdnem elkéstünk az ötletünkkel, hogy találkozhatnánk a városban, hogy a gyerekek együtt levegőzzenek, de szerencsére Tatiék még bírták türelemmel, és a hideg ellenére is megvártak bennünket a "Kojzó Kázánál". Ők már megvettek mindent, amit akartak, de onya még nem nézett körül sehol. Míg onyát hagytuk, hadd tartsa meg a bolt szemléjét, mi elindultunk a sétáló utcára, de hamarosan elkezdtünk fázni, ezért jobbnak láttuk inkább az igazi "Kázába" keresni egy kis melegedőt. Ott éppen valamilyen fizikai bemutató kiállítás volt a közlekedő részen. Megnéztük az összes kiállított kísérletező asztalt, amiből gyakorlatilag egy sem működött rendeltetésszerűen. A gyerekek beültek egy pénzbedobós mozgó autóba, amibe egyikünk semtalált bedobni való ármét, így megúsztuk költekezés nélkül a Káza-akciónkat. A gyerekek föl- le rohangáltak. Benéztünk egy-két boltba velük is, nélkülük is. Megnéztük látunk e olyasvalamit, aminek örülne Mimma, ha hozna neki a Jézuska. Szerencsére találtunk is a játék boltban megfizethető árú játék gitárt és játék trombitát is. De közben egyeztettem a Jézuskával, és arra jutottunk, hogy még szebb és jobb hangszereknek örülhet majd a fa alatt. Áné befejezte a terepszemlét a Kojzóban, és mi is éhesek voltunk már. Vissza siettünk az autókhoz, ahol onya már várt minket, és együtt átmentünk ismét a mammáékhoz egy finom ebédre. Az ebéd után, és közben a gyerekek vihogtak és rosszalkodtak egy kicsit, aztán elindultunk haza, minthogy a Tatiék is készülődtek már. A hétvége nagyon jól telt, Mimmus lelkesen búcsúzott volna a fiúktól, de ők nem voltak rá kíváncsiak. 

   Amint megtudtuk, hogy Tatiék biztos, hogy jönnek a hétvégén, lázas hangulatban vártuk őket. Szombat reggel kényelmesen ébredeztünk, majd átmentünk az Émammához, hogy odaadhassa a Mancinak a szomszéd nénitől kapott ugató-, sétáló játékkutyát. De még előtte beugrottunk abba a kínai áruházba, ami arról híres, hogy a tulajdonos testvérek összevesztek, és egyikük szétverte a másik fejét mindenféle szerszámmal, majd öngyilkos lett a börtönben. Ide elsősorban a kutyába való elemér mentünk, de jól bevásároltunk, ahogy azt szoktunk más egyéb ázsiai olcsó árudákban is. A mammáékhoz most hatalmas jókedvvel érkezett Manci, hiszen várta már a játékkutyussal való találkozást, bár a kocsiban még értetlenkedett, hogy miért nem a Bajniékhoz megyünk. Lelkesen üdvözölte a pappát és a mammát is, és aranyosan el is köszönt tőlük távozáskor. A kutyus mellé még több apró játékot, és két érdekes maszkot is kapott. Lementünk megköszönni mindezeket a szomszéd néninek, és mikor a Mancika megköszönte, kapott még egy faliképet, és egy plüss, vágtázó és nyerítő hangot adó lovat is. Mondtuk neki, hogy köszönjön el szépen, amit úgy oldott meg, mint egy éve: "-köszönöm!".

  A Tomipappáékhoz nagyjából egyszerre érkeztünk a Tatiékkal. Éppen asztalterítés volt napirenden. Vittünk a fiúknak egy mágneses célbadobót, és azzal kezdtek el játszani a kópékák. Annyira belemerültek, hogy majdnem elfelejtettek leülni az asztalhoz. Végül mindenki asztalhoz ült. Mi a nagyhoz, kicsik a kicsihez. Hát, még mindig nem sznek úri módon a gyerkőcök. Anris és onya is megpróbálta őket normális viselkedésre bírni, de nem sok sikerrel jártak. Azért valahogy csak megebédeltünk. Még egy pivit zsiványkodtak, aztán mi haza mentünk aludni egy órácskát. Mikor felébredtünk, hívtuk is őket, hogy jöhetnek, és már jöttek is át hozzánk. Már a mammáéknál felköszöntöttük egymást a Tatival és az Anrisszal, de azért csak meg kellett ünnepelnünk is a nagy évfordulókat. Tatiék kocsival jöttek át az egy kilométerre sem lakó mammáéktól, mert a fiuúk még félnek a kutyáktól, akik megugatták volna esetleg őket a kerítések túloldaláról. A mammi csak később jött utánuk, gyalog. kaptam finom rumokat, és a Tatiék direkt ez alkalomra kólavízet is hoztak. Ezért nem tehettük meg, hogy ne ittunk volna. Míg mi apukák és a mamma is lenn a nappaliban kóstolgattuk az ajándékaimat, az anyukák felváltva felügyelték a rosszcsontok dühöngéseit. Bajnika például, ahogy belépett a lakásba, egyből folytatta azt a játékot, amit legutóbbi látogatásukkor abbahagytak: felrohant az emeletre, hogy ledobálja Mimmus plüss játékait. A kisebb majmócák, meg rohantak utána utánozni őt. Mondanom sem kell, hogy a legcsendesebb, legjobb kisgyerek még mindig a Mackóka volt. Igaz, hogy ő még túl ifjú a rosszalkodáshoz, de talán később is higgadtabb lesz, mint a bátyjai és az unokanővére. Később egy nagyon aranyos játékot találtak ki maguknak: mentőset. Le- föl rohangáltak az emeletről Mimmmus kis ágyának a szivacs betétével, amit pótágynak használunk, ha Mancika álmát kell őriznünk. A kiságymatrac volt a hordágy, amire hol egyik, hol másik babát rakták. Vijjogtak, vírnyogtak, életeket mentettek meg. Később még az orvosi táska is előkerült. Közben Mimma összes játékát átnézték, de huzamosabb ideig egyikkel sem játszottak. Majd eljött az este, és együtt a vendégekkel mindannyian megvacsoráztunk. Finom bagett kacsazsírral és lilahagymával volt a főmenű, de roppanós főt virslit is választhatott, aki akart. Vacsi után még egy kicsit beszélgettünk, a gyerekek meg játszottak egészen addig, míg haza nem siettek a mammáékhoz megnézni a dalversenyt a tévében. Onya és Mimma is ezt a műsort nézték fürdetés után, míg én átsétáltam a Dubai cimborámhoz egy kis balatoni életérzést reprodukálni a legújabb barátunk, a Badacsonyi Olaszrizling segítségével.